Chiyu ficujai :D
Az ajtón nem más lép be, mint Miyavi.
- Szia cicus! Megígértem, hogy jövök. - húzott ki a szekrényből, majd rám kacsintott, aminek következtében majdnem leütöttem.
- Nem vagyok cicus!! - mondtam, mert utálom hogy így hív. Amúgy is, van normális nevem is. -Főleg nem a tiedé!! - mondtam hangosan.
- Mindegy, térjünk rá a lényegre. - és ezzel a kijelentéssel vágtam le neki egy pofont, amit ugyanakkora erővel vissza is kaptam. Ő nem esett el attól, amit én adtam neki, de én összerogytam és fel sem álltam. Ezt Miya nem nézte jó szemmel és felhúzott, majd erőszakosan megcsókolt. Próbáltam ellökni magamtól amilyen erősen csak tudtam, de ő szorított és nem engedett el, mivel jóval erősebb volt, mint én.
- Engedj el, kéérlek... - mondtam egyre halkabban, lehet, hogy a végét nem is hallotta Miyavi.
- Nana...nem szabadulsz ilyen könnyen! Nem hatódok meg a könyörgésedtől... - majd egy nagy perverz vigyorra húzza száját és megint hozzá akart érni ajkaival az enyémekhez, de hátrafelé kezdtem el hajolni. Mikor már éreztem, hogy hamarosan hátraesek, ekkor éreztem meg egy kezet a derekamon. - Ne essél el, mert akkor fájni fog a kis segged, és nekem arra még szükségem van. - Na jó, most már elég, nem fogom hagyni magam.
- Eressz el!! Haggy békén! Mit nem értesz ezen, hogy nem szeretlek? - hisztiztem, de mire bejeztem, addigra már lenn volt a földön a nadrágom és már Miyavi az alsómat is leakarta ráncigálni rólam, de megpróbáltam visszahúzni, ami nem sikerült. Rátette kezét férfiasságomra és kényeztetni kezdte.
- Azt ne mondd, hogy nem élvezed! Tudom, hogy neked mi a jó...emlékezz csak vissza... - mondta, majd minden figyelmét rám szentelte.
- Hát pedig nem nagyon akarom élvezni. Amúgy is, ezt már megerőszakolásnak lehet nevezni. Úgyhogy eressz el, és menj a dolgodra. - erre válaszul, csak annyit kaptam, hogy erőszakosan megcsókolt. Mivel nem csókoltam vissza, beleharap ajkaimba, mire felnyögök és befurakszik számba. Majd lassan nyakamat kezdi el harapdálni össze-vissza, és fájdalmas nyögéseket hallatok magamból.
- Áhh, megint csak azt tudom mondani, mint ezelőtt, hogy ha nem a gyönyörtől, akkor a fájdalomtól, de akkor is nyögdécselni fogsz alattam. Ezt nem tudod visszatartani. - ez a mottója, szerintem már nagyon unalmas.
- Haggyál békén!! Nem akarok veled lefeküdni! Fáj, ahogy csinálod! - kiabáltam, közben kapálóztam is, de ez sem segített, mert csak arra jutottam, hogy a kezeimet a fejem fölött lévő csőhöz kötözte.
- Ha nem ficánkolsz annyit, és hagyod magad, akkor nem fog fájni... megígérem. - suttogta kéjesen, miközben egyik ujját belém vezette. Erre egy nagyobb nyikkanás volt a válaszom, hiszen nem számítottam rá. Hamarosan már a második ujja is bennem volt, aztán követte a harmadik ujj. Egyáltalán nem élveztem, amit csinált. Durva volt és erőszakos. Majd egy gyors és erőeljes lökéssel bennem is volt. Nyögtem alatta, de nem a gyönyörtől, hanem a fájdalomtól.
- Most már elengedhetsz...ne félj, nem fogok megszökni. - rámosolygok Miyavira, aki kinyitja a bilincs szerűséget, és fölém hajol, mire egy nagyot az érzékeny pontjába rúgok, amitől összerogyik, én meg kiszabadultam. - Azért ilyen hülyének ne nézz... - mondom, miközben felöltözök és egy utolsó pillantás kíséretében eltűnök. Reita házáig futok és meg sem álltam útközben. Becsengetek, de senki nem nyit ajtót...vajon mit csinálhat?
Benyitok és felmegyek a szobájába, és megkönnyebbülök, mikor meglátom, hogy az ágyán alszik, mint egy kiscica... közelebb megyek, egy kis puszit hintek arcára, majd mennék el, de hirtelen felül, a kezem után kap és belehúz az ölébe.
- Nem zavarsz! - mondja, én meg csak bámulok rá nagy szemekkel. - Amúgy minek köszönhetem a látogatást? - erre sem mondok semmit, csak mennék el, de nem enged, majd hirtelen ötlettől vezérelve feláll az ágyból, leültet a helyére és hátradönt. Próbálok felülni, de nem engedi, mert nyakamat kényezteti. Erre megint az a dög jut eszembe és hogy egy nap kétszer is megkapott. Már a sírás kerülget és ezt Rei is észre veszi.
- Mi a baj? - kérdezi, miközben leszáll rólam, és elém guggol, közben pedig a térdeimet simogatja. Én csak lehajtott fejjel sírok. Annyira gyengének érzem magam.